Nem régiben adták át Budapest egyik legújabb és legkülönlegesebb játszóterét Csepelen a Hollandi úton a Kis-Duna partján.
De mi is a különlegesség benne? Nos egy valósághű partra vetett kalózhajót imitáló játszótér készült a kicsik legnagyobb örömére.
Sárosi Tibor fafaragó művész és munkatársai munkáját dicséri ez a remekbe szabott hajó, minden apró részlet kidolgozott és túlzás nélkül mondhatom meseszép.
Majd 150 négyzetméternyi homok fogja közre a “szárazra került” kalózhajót, amit kicsit megdöntve helyeztek el, ezzel is imitálva a zátonyra került hajó érzetét. Maga a szerkezet 13 méter hosszú, vitorlákkal, kabinokkal és ágyukkal tették még valóságosabbá.
Található itt még több vízi állatot mintázó játék, és információs tábla, amiről megtudhatjuk milyen állatok és növények élnek a környéken.
Ez még nem minden!
Csepel első olyan játszótere ez, ahol kifejezetten a mozgásukban korlátozott gyerekek is kaptak saját területet. Elkerített 50 négyzetméteres részen felállítottak egy akadálymentesített hintát, amely lehajtható rámpával van felszerelve. A hintát segítség nélkül is tudják használni a gyerekek, kötél segítségével kézzel hajtható, de itt is ügyeltek a biztonságra. A hinta túl hajtását a hidraulikus fékek megakadályozzák.
Nagyon szép a környezete is, érdemes ide ellátogatni és egy kellemes délutánt eltölteni a családdal.
Forrás: Csepel.hu
Fotók: Ma reggel egy kellemes 1,5 órás tekerés közben készültek, mely során végig jártuk a Hollandi út teljes hosszát a vízpart melletti ösvényen. 🙂
Iratkozz fel a heti hírlevélre a blogkövetésnél, így nem maradsz le a legújabb bejegyzésekről. Keress a Facebookon is az Otthon és Más oldalán! |
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: