Nemzeti színház | Otthon és más

Elsőként gróf Széchenyi István szorgalmazta az első állandó magyar nyelvű színház felállítását, Grassalkovich Antal herceg pedig ingyen telket ajánlott fel az építkezéshez a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán. Az országgyűlés 1836-ban elrendelte a Pesti Magyar Színház létrehozását.

Az épületet tűzveszélyessé nyilvánították, majd 1913-ban lebontották.

A társulat számára kibérelték a Blaha Lujza téren álló Népszínházat, mely 1875-ben készült el, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei alapján.

Itt játszott a társulat egészen 1964-ig, amikor az épületet bezárták, majd a kormány a lebontásáról határozott és 1965-ben meg is kezdődtek a munkálatok. Korszerűtlennek és balesetveszélyesnek ítélték, omladozott a párkány és beázott a tető is.

Nagy visszhangot váltott ki az épület lerombolása, és találgatások kaptak szárnyra, hogy miért is kell lebontani, mindenesetre az épülő metró jó ürügyet szolgáltatott.

Az új Nemzeti Színház épületére több pályázatot is kiírtak az eltelt közel 40 év alatt.

Először a Dózsa György úti Felvonulási térre, ahol dísztribünként is funkcionált volna a felvonulások, díszszemlék alkalmával. A nyertes pályázóval többször is átterveztették, majd hamvába halt a terv. Később új helyszíneket ajánlottak fel az építészeknek, az Erzsébet tér és a Vár lett a kiválasztott 2 lehetséges helyszín. Ekkor sem sikerült a tervtől eljutni az építésig.

Majd a 90-es évek vége fele az Erzsébet tér lett a végleges helyszín. El is kezdődtek az építkezések, 1998 tavaszán elhelyezték ünnepélyes keretek közt az új Nemzeti Színház alapkövét. Ez évben a választásokon új kormány került hivatalba és szinte azonnal le is állíttatta az építkezést…

Egészen 2002-ig kellet várni, hogy a tervekből és elhalasztott megvalósításokból álló kálvária végén felépüljön az új színház épület. Március 15.-én tartották az első színházavató előadást, Madách Imre Az ember tragédiája művét adtál elő.

Rekord gyorsasággal készült el az épület, melyet Siklós Mária Ybl-díjas építész tervei alapján építettek. A helyszín végül a Rákóczi híd mellett elterülő Millennium Városközpont lett, mely a budai hegyekre és a Dunára néző páratlan panorámával rendelkező terület.

Az épület alapterülete a szabadtéri színpaddal együtt több mint 2 hektár.

A központi rész a majdnem kör alaprajzú nézőteret és a stúdiószínpadot foglalja magába, ezt veszi körül elölről a közönségforgalmi tér, valamint a nagy színpadot „U” alakban szegélyező üzemi szárny, a pincével és a földszinttel együtt nyolc emeletnyi magasságban.

Külső megjelenésében a létesítmény egy hajó képzetét kelti, amely a Dunán ringatózik.

A színházat parkosított terek ölelik körül, melyek sajátos mikroklímájukkal az épület szerves tartozékai.

A kertben egy szoborpark is helyet kapott, ahol legendás színészek életnagyságú szobrai láthatók, akiket egy-egy nevezetes szerepükben örökítettek meg.

A park kapuszobránál a kertbe belépőt Tolnay Klári és Latinovits Zoltán alakja fogadja.

A főbejárat előtti vízfelületbe fektetett homlokzat sziluett a felrobbantott Blaha Lujza téri színház épület főhomlokzatát hivatott jelképezni.

Helyet kapott még a parkban egy labirintus, mely nyírt sövényből áll, illetve a zikkurat, belsejében hét teremmel, ami a Kékszakállú herceg várát idézi.

Itt álljunk meg egy pillanatra, mi is az a zikkurat… toronytemplomot, vagy lépcsős templomot jelent. Ez egy mezopotámiai templomforma, ahol több egymásra rakott, egyre kisebbedő terasz tetején áll a tulajdonképpeni szentély, vagy szűkebb értelemben vett templom.

Miután körbe jártuk az épület körüli kertet szemrevételezzük magát a színházat.

Talán nincs még egy ilyen megosztó épület a városban, amiről mindenkinek van véleménye, de megegyezés az nincs. 🙂

Tény, hogy igazán eklektikus lett, de bárhonnan is nézem van benne valami ami megfog, este pedig igazán látványos, főleg a mellette álló MÜPA-val karöltve.

Ahogy körbejárja a nézelődő az épületet kicsit úgy érzi magát, mintha minden oldalról egy másik épület köszönne rá, aztán mégis csak talál összecsengést. Számomra a legfurcsább részlet, (amire az épület körbejárása közben bukkantam) az egyik sarkán ért, ahol is a kőtenger alól, ami az épületet borítja egyszer csak előbukkan egy modern irodaház kinézetre hajazó részlet.

Totális üvegfal, ami ugyan megtöri a sok kő egyhangúságát, de nekem valahogy nem passzol oda. Körbeérve aztán rájövök, hogy több helyen is előtör ez az irodaház hatás, bár nem értem miért…

Nyilván nem vagyok építész, így nem is értek hozzá, de engem az ott letaglózott. Kb. az futott át az agyamon, hogy itt most egy irodaház van eldugva a kőfal mögött?

A lényeg bárhonnan nézem is, egy biztos, nem unalmas. 🙂 Azt gondolom, hogy ez a színház egy letűnt kor stílusjegyeit magán hordozó kellemes építmény, amire egy modern köntöst dobtak.

Hogy ez jó vagy sem, tetszik vagy sem, mindenki maga dönti el, szerintem ez igencsak szubjektív dolog, mondom ezt magánemberként. Arról most nem szól a fáma, hogy a szakma hogyan vélekedik róla.

Nekem tetszik ez az épület és a környezete, lényegesen jobban mutat itt, mint ha egy zárt térre zsúfolták volna be.

Végezetül néhány szó a belsőtérről is szóljon. A kék, az óarany és a sötétbronz színek dominálnak, természetes itt is rengeteg a kőfelület, de ez rendben is van, nekem kell a kő látványa a monumentális érzethez. 🙂 Sok természetes anyagot építettek be, fa, üveg, mészkő és gránit…

Minden egyedi és luxus színvonalú, éppen ezért kb. csak nagyestélyiben érezném valamennyire oda valónak magam, ám mivel a szekrényben ilyen nem lóg tucatszám, így ki kell hagyjam a látvány élvezetét. Annyira azért nem zavar, mert inkább megyek egy kisebb színházba, ahol sokkal közvetlenebb az élmény.

Szerény véleményem szerint egy kellemes délutáni sétát megér az épület és környezete, ha már ott vagyunk várjuk be a sötétedést, mert a kivilágított színház és a park gyöngyszemként ragyog a pesti éjszakában.