Otthon és más

Hogyan tároljunk kisokos… a hűtőgép

 

Az élelmiszerek tárolásában fontos szerepe van a hűtőszekrénynek. Lényegesen hosszabb ideig eltarthatók na de nem mindegy mi kerül a hűtőbe és melyik polcra… 

 

Mit-hova:

 

A helyes tárolásra érdemes odafigyelni, mert nem mindegy mi hova kerül a hűtőben, hiszen a húsok és a zöldségek is más hőfokot kívánnak.

 

hűtőgép

Jó ha tudod, hogy a hűtőben nem egyenletes a hőmérséklet eloszlása.

 

 

Kezdjük az ajtónál, ahol átlagosan 10-15 °C van, ide érdemes tenni az italokat, mustárt és egyéb olyan élelmiszereket, amiket a boltok polcain hűtés nélkül tárolnak, de fogyasztásuk előtt érdemes lehűteni. 

A felső polcon átlagban 8 °C van míg a középső polcokon ideális esetben 5°C, ez megfelelő hőmérséklet azon élelmiszereknek, amiknek csomagolásán a felbontás után hűtve tárolandó felírat található, illetve ide kerüljenek a tejtermékek, tojások, felvágottak, a maradékok és a sütemények is. 

Külön kiemelném a tojást, amihez ugyan adnak tárolót a hűtőajtón található polcra, de inkább a felső polcon tartsuk a hűtőben, mivel az ajtó nyitogatásával az itt elhelyezett élelmiszerek erőteljes hőingadozásnak vannak kitéve.

A fiókok feletti alsó polc a leghidegebb pontja a hűtőnknek itt jellemzően 2°C van, ami ideális a húsok vagy halak tárolására.

És végül a fiókok is sorra kerülnek, ide kerüljenek a zöldségek, gyümölcsök, illetve olyan termékek, amik nem igénylik a hidegebb környezetet, mert a fiókokban kb. 10°C van.

 

A hűtőt sose tömjük tele, mert ezzel a hatásfoka csökken, nem tud a levegő megfelelően áramolni.

Sose tegyük be melegen az ételt, mert ezzel a környezetében lévő élelmiszereket magasabb hőmérsékletre kárhoztatjuk, és ráadásul a hűtőnket is megdolgoztatjuk. Arról már ne is beszéljünk, hogy jegesedést is okozunk.

Ha pedig lejegesedik, akkor nem tud hatékonyan működni. Fontos tehát, hogy rendszeresen leolvasszuk, így sokkal jobb hatásfokkal tud működni. Persze léteznek már modern hűtők, amik nem igénylik az effajta gondoskodást, mivel önállóan megoldják a leolvasztást.

 

dreamstime_m_52008861

 

Mit-mivel-hogyan:

Alapvetően a húsok és más egyéb élelmiszerek helyes tárolását már kiveséztük fentebb és nem gondolom, hogy azok különösebben fejtörést okoznának, viszont amivel én is mindig gondban vagyok, az a gyümölcsök és zöldségek  ezért erre kihegyezve jöjjön a lista, mit-mivel-hogyan…

 

Gyümölcsök:

Alma: Ne tároljuk a hűtőben, de ha csak hűtve szeretjük, akkor 7-10 °C közötti hőmérséklet mellett, zöldségektől és más gyümölcsöktől elkülönítve tegyük. Az etilén tartalma miatt más gyümölcsök érési és erjedési folyamatát beindítja, a zöldségek szagát pedig átveszi.

Körte: A még éretlen körtét hagyjuk szobahőmérsékleten beérni és csak aztán tegyük hűtőbe, de tartsuk a zöldségektől külön, mert átveszi a szagukat. Lehetőleg hűtőbe kerülés után 1-2 napon belül fogyasszuk el.

Citrusok: Nem szeretik a hideget, ezért legfeljebb 7-8 °C körüli hőmérsékleten tároljuk. Ha ennél hidegebb helyen tartjuk könnyen megkeseredik.

Banán: Mint általában a legtöbb egzotikus gyümölcs a hidegre érzékeny, ezért 12-14 °C közötti hőmérséklet ideális számára.

Egzotikus gyümölcsök: Ezek a legérzékenyebbek, mert húsuk puha, héjuk pedig vékony ezért nem jó ötlet például almával körtével vagy naranccsal együtt tárolni.

Dinnye: Érdemes száraz hűvös helyen tartani, de ha már felvágtuk akkor mindenképp kerüljön hűtőbe lefedve. A dinnye víztartalma igen magas, ezért könnyen romlásnak indul tároljuk tehát 7- 10°C körüli hőmérsékleten és lehetőleg 1-2 nap alatt fogyasszuk is el. A sárgadinnyét csomagoljuk folpackba, mert intenzív illatát könnyen átveszik az élelmiszerek.

Barackok: Az éretlen gyümölcsöt szobahőmérsékleten hagyjuk beérni, majd az érést követően kerüljön a hűtő leghűvösebb részére. Folyamatosan válogassuk át, mert a romlásnak indult barack a többit is megfertőzi. ezért hosszabb időn keresztül csak a hibátlan szemeket tároljuk.

Földieper: Nagyon gyorsan megromlik, ezért mielőbb érdemes elfogyasztani, nem tartható el napokig. A túlérett szemeket válogassuk ki és lezárt edényben tartsuk a hűtőben felhasználásig.

Szőlő: Száraz, hűvös helyen napokig eltartható, hűtőbe mosatlanul műanyag zacskóban tegyük.

Paradicsom: Inkább tartsuk szobahőmérsékleten, mert alacsony hőfokon hamarabb megromlik. Ha hűtve szeretjük fogyasztani, akkor pedig lehetőleg a hűtőajtón található polcokra tegyük.

Szilva: Mosatlanul tegyük a hűtőbe és akár 3-4 hétig is fogyaszthatjuk, de érdemes folyamatosan átválogatni és a túlérett szemeket eltávolítani.

Cseresznye, meggy: Mosatlanul tegyük a hűtőbe, alaposan átválogatva a sérült és túlérett szemeket szedjük ki.  

 

Zöldségek:

Brokkoli: Nagyon hamar megsárgul, ezért jobban járunk, ha azonnal felhasználjuk, vagy egy tál hidegvízben lefedve a hűtőben tároljuk.

Uborka: Nem szereti a hideget, ezért tároljuk inkább szobahőmérsékleten, majd ha megkezdtük kerüljön hűtőbe. 

Padlizsán, Cukkini: A hűtőszekrény alsó fiókjában akár 1 hétig is eláll.

Bab, Zöldborsó: Mielőbb használjuk fel, a babot megmosva zacskóban, a borsót bontatlanul a hűtő alsó fiókjában tartsuk.

Leveles zöldségek: Mindenképp hűtőben ajánlatos tartani, vagy szellős hűs helyen, a petrezselyem zöldjét egy pohár vízbe állítva hűvös helyre tegyük.

Hagyma, fokhagyma: A hűvös, sötét helyet kedveli, de ne tegyük hűtőbe, mert megpuhul. Nejlonzacskóban befülled és tönkre megy.

Gomba: Csakis mosatlanul és nem lefedve vagy zacskóban, a hűtőben tartsuk.

Paprika: A hűtőszekrény alsó fiókjában ideális esetben 1,5-2 hétig tárolható.

Krumpli: A száraz, hűvös, sötét helyet kedveli, ne tartsuk a hűtőben.

Karfiol: Még hűtve is gyorsan romlik, azért 1-2 nap alatt használjuk fel, de addig a hűtő alsó dobozában tároljuk.

Káposzta: Mindenképp hűtőben tartsuk, lehetőleg a leghidegebb polcon. A kelkáposzta csak pár napig áll el, de a fejes káposzta akár 1 hónapig is bírja. 

Fejes saláta: A hűtő alsó polcára lehetőleg a rácsra tegyük, hogy alulról is tudjon szellőzni, ellenkező esetben hamar megromlik, vagy lazán papírba csomagolva a zöldséges rekeszben.

Sokan a kenyeret is a hűtőben tartják, pedig sokkal hamarabb megposhad a hűtőben, mint szobahőmérsékleten.

 

A helyes tárolással és a gyors felhasználással sokat megspórolhatunk, mert a fel nem használt vagy megromlott élelmiszerek nem a kukában kötnek ki. 

Tehát nem csak a spórolás miatt fontos odafigyelni ezekre, hanem a szemét felhalmozódása miatt is. Közel 500 tonna 1 főre jutó hulladékot termelünk ki 1 év alatt a háztartásokból. Ez a szám elképesztő, és ez csak a kommunális hulladék!

 

szemét

 

 

 

 

10606130_947601821941615_1622006391517995535_n

   Iratkozz fel a heti hírlevélre a blogkövetésnél,

   így nem maradsz le a legújabb bejegyzésekről.

   Keress a Facebookon is az Otthon és Más oldalán!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!